Lovas titkaim


Lovas titkaim

Lovas titkaim

Sziasztok! Jázmin vagyok. Amit érdemes tudni rólam, hogy 10 éve lovagolok (egy hét. és 14 leszek!) és jelenleg 105 cm-t ugratok. Saját lovam nincs, de szinte minden nap lovagolok. Leginkább eddig csak problémás lovakat lovagoltam sikerrel, de persze iskolalovakat is. 3 évig nem volt edzőm, mindig csak magán istállókban vagy telkeken tartott lovakat lovagoltam. Sok helyen jobban tudtam lovagolni, mint maga a tulajdonos.

De most egy nagyon szuper lovardába kerültem és lovagolok, ahol még edzőm is van. Igaz nem nagyon nagy lovarda, de én szeretem. Szinte minden nap kint vagyok lovagolni és segítek kitakarítani a lovaknál, de igazából mindenben segítek, amiben tudok.

Lovas titkaim

 

Lovas titkaim

(Ahogy én csinálom)

Ez a kép már azután készült, hogy leestem, de vissza ültem és ugrattam. Eléggé fájt a gerincem az esés miatt,ezért nem tökéletes a kiemelkedésem sem.
Ma is voltam kint és nagyon jól éreztem magamat. Amikor kiértem, először az istállót takarítottam, majd szőrén lovagoltam az egyik pacit, mert nem találtam meg a nyergét. De hát egy igazi lovast nem tántorít el a tervétől semmi sem! És úgy döntöttem, hogy szőrén fogok akkor lovagolni. Ám de most jön a csavar, mert én nem akartam szőrén lovagolni, ezért úgy döntöttem hogy egy polár takarót ráteszek és nem leszek csupa szőr. De a takarója teljesen vizes volt (nem tudom miért), ezért egy másikat vettem elő, ami egy hangyányit kicsi volt.

Mikor megérkezett az egyik barátnőm, felnyergelte a lovát, én pedig Attention-t, egy nagyon magas lovat. Nagyon jót lovagoltunk! Én azt gyakoroltam, hogy állásból beugrassam vágtába. A végére sikerült is.

Lovas titkaim

Ezután még két másik lovat lovagoltam, de velük nem történt semmi különös. Aztán viszont ráültem Spirit-re,aki egy nagyon cuki pici póni. Vele ugrattam is egy kicsit… ami alatt 1 métert értek. Nagyon ügyesen csinálta! Sajnos viszont egyszer leestem róla, amikor 90 cm-t ugrattam, de én úgy lettem tanítva – vagyis olyan fából faragtak -, hogy ha leesek akkor vissza kell ülni, mert ha nem, a ló azt hiszi hogy ő nyert, vagy az marad benne, hogy ha például kikerüli az akadály (és úgy esek le), hogy ez így jó, máskor is így kell csinálni. De azt is gondolhatja, hogy ha ledob, akkor nem kell többet dolgoznia és mehet pihenni. Ha ezt többször eljátszuk vele, akkor máskor is le fog dobni a hátáról, ha valami nem tetszik neki. Erről később nehezebb leszoktatni, mint akkor visszaülni és befejezni amit elkezdtél: Így fogja megtanulni, hogy ki a főnök.

Lovas titkaim

A tulajdonos mindig vesz olyan lovakat (is), akiknek esetleg valamilyen fegyelmi problémájuk van. Nemrég is volt egy olyan paci, aki nem akart vágtázni, és nagyon sokat szenvedett a tulajdonos. És én is. Már nagyon elegünk volt ebből a lóból, és alig vártuk, hogy elkerüljön onnan… Nemrég meg is vették, aminek nagyon örültünk. Az a vicc,hogy mindenki csak úgy hívta, az ÚjSok szülő azt hitte, hogy az én lovam, mert sosem látták, hogy más ült volna rá rajtam kívül. De ennek most már vége…

Lovas titkaim

Ha érdekelnek még további történetek akkor iratkozz fel a hírlevelemre, és minden héten újabb és izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket olvashatsz.

Lovas titkaim

Leave a Comment